Csöppek a homokon
Délvidék / Kispiac, Ustorka
A Kárpát-medence Felfedezése című sorozat második kötete, a Délvidék / Kispiac és Ustorka, amelynek már a címe is – Csöppek a homokon – egy rendhagyó falu- és tanyakutató kiadványra utal.
A Kárpát-medence felfedezése sorozat jellegzetessége a helyszínválasztás, a módszertan és a műfajhűség. A szerzők nagyrészt magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki író társaságoktagjai, ismert és pályakezdő alkotók. Együtt. Kortárs írók vallanak adott helyszínhez fűződő kötődésükről; a falukutató táborokban felvett életútinterjúk, személyes benyomások szépirodal mi szociográfiákban jelennek meg. Fókuszpont a magyar nyelv, az életmód, a kultúra és az ott élők sorsát még mindig jelentősen befolyásoló trianoni trauma.
Bár a kötet gerincét azok az írások képezik, amelyeknek szerzői 2022 szeptemberének első négy napját az észak-bácskai Kispiacon, kettőt a ludasi Róka-tanyán, hármat pedig a Kanizsai Írótáborban töltöttek el – „elsődlegesen az anyanyelv megtartó erejét”, a szerb nyelv ismeretének fontosságát, a vegyes házasságok alakulását, a külföldi munkavállalási kedvet, a helyben lakók életkörülményeit, a fiatalok elvándorlását, a migrációval és az embercsempészettel kapcsolatos feszültségeket, továbbá az összetartás és az összetartozás közösségmegtartó erejét vizsgálva, életutakat és emberi sorsokat bemutatva, írásaikat gazdagon illusztrálva –, mégis a Domonkos László író, közíró, szerkesztő, Horváth Júlia Borbála prózaíró, szerkesztő, kulturális antropológus, a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztályának elnöke és Kovács Mária helytörténész szerkesztésében, valamint a budapesti MediaCom Kiadó gondozásában elkészült kötet ennél jóval többre vállalkozik és jóval többet is nyújt.
5460 Ft Kosárba rakom
Dr. Kuti András – 23 nap alatt a föld körül
A szerző munkája során a föld legtöbb országában járt. 30+ év utazás során számtalan érdekes sztori történt vele. Ezeket írja le kontinensenkénti, s azon belül országonkénti bontásban. Történetek 98 országból humorosan. A sztorik előtt az olvasó az adott országra vonatkozó alap adatokkal ismerkedhet meg (terület, lakosság, érdekességek, látnivalók).
Phileas Fogg londoni úriember még 80 nap alatt kerülte meg a Földet a klasszikus Verne-regény szerint. Kuti András ezt 23 nap alatt teszi meg. A kiváló idegenvezető kalandjai szintén könyvbe illőek, ezért is született meg ez a remek kis kötet. A különbség, hogy mindez nem a fantázia terméke, hanem egy legendás életút felejthetetlen történeteinek megörökítése. Persze egy vérbeli idegenvezető mindig alapos tudást kíván átadni másoknak. Ezért minden országról, amiről csak szó van a kötetben, rövid ismertetőt is olvashatnak, fontosabb, érdekesebb adatokat. A világot járni csodálatos dolog, mert nemcsak a messzi tájak egzotikus kultúráit fedezzük fel, hanem önmagunkat is jobban megismerjük. Saját környezetünk értékeit is tudjuk majd becsülni, és picit talán optimistábbak is leszünk.
Ezért minden ilyen útikönyv több, mint meseszerű kalandok összegzése. Biztatás arra, hogy a kedves Olvasó is vágjon bele bátran álmainak megvalósításába. Kuti Andrásnak ez sikerült.
Jó szórakozást, kellemes utazást!
3900 Ft 2899 Ft
Kosárba rakom
EGY ELSZAKADT PILÓTANAPLÓ
New Yorktól a keleti bölcsekig.
Acél Anna beszélgetései Veres András kapitánnyal.
3990 Ft Kosárba rakom
Él-e még Petőfi? – Kétszáz év története
Petőfi életét és halálát sokféle legenda lengi körül. Nem is csoda, mert legendás személyiség és költő. Nem biztos, hogy cáfolni kell a legendákat, inkább eljátszani velük. Ezért születtek ezek a Petőfi-átiratok, és azok a versek, melyeket tovább élve mások helyett Petőfi írt meg. Így némelyik Arany-, Babits-, Füst Milán-, Jékely-, József Attila-, Kassák-, Kányádi-, Kormos-, Nemes Nagy-, Pilinszky-, Utassy-, Vajda-, vagy Vörösmarty-verset Petőfi átiratában ismerhetjük meg. Az irodalom csupa kaland.
4956 Ft Kosárba rakom
ELHALLGATOTT BESZÉLGETÉSEK
Kiadó: Vince Kiadó
Megjelenés: 2011. június 08.
ISBN: 9789633030349
3995 Ft Kosárba rakom
GENIUS LOCI BUDAPEST
8900 Ft Kosárba rakom
HALJ MEG, TUSZI!
Hogyan lehet megbocsátani a szüleink gyilkosainak? Hogyan képes egy nő végignézni, hogy öt gyerekét agyonlövik? Lehet-e még ezek után igaz szívvel szeretni? Ruandában igen! Ruandában ma már mindenki békét akar!la.
1511 Ft Kosárba rakom
HAT ÉVTIZED REKLÁMVILÁGA
Extra CD melléklet, melyen videó formátumban is megtekintheti a reklámokat.
4752 Ft Kosárba rakom
ÍGY FŐZNEK A HÍRESSÉGEK
Az ételekhez több mint 30 neves magyar borász ajánl borokat.
11290 Ft Kosárba rakom
Így látják a magyarokat – 3. kiadás
„A magyarok butaságokat beszélnek, az albán pásztorok nem hágnak kecskét.”
„Magyarország valahol Törökország és Csernobil között van, magas hegycsúcsokon.”
„A vidéki magyarok ruházata olyan, mintha most léptek volna ki egy filmből vagy egy könyvből.”
„a horror vonatán ültem Magyarországon”
„a mohácsi csata csak félreértés volt, a magyarok a törökök kedves rokonai”
„a bűvös kocka ősi kínai játék, ötszáz éves”
„a magyarok puhányok, nem tudnak vodkát inni, mi, oroszok, élvezetből iszunk, a magyar azért, hogy felejtsen”
„a hun és a magyar rokon, sőt, ugyanaz, ez nem kérdés”
„Bakuban mindig jár egy magyarnak 20 százalék diszkont”
„Bezzeg azzal szeretnek dicsekedni, hogy mennyi magyar tudós van. Na, vonjuk ki belőlük a zsidókat, és nézzük meg, hányan maradnak.”
„A budapesti utcákon a magyarok szürkén, szomorúan, melankolikusan bandukolnak.”
„a legtöbb magyar férfi szíve szerint az operába is mackónadrágban menne”
„kezdtem azt hinni, a teszkós szatyor divatcikk Magyarországon”
„a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke”
„a magyaroknak szeretek eladni, mert ilyen gagyit ennyiért nálunk Kínában senki se venne”
„a magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuperintelligens földönkívüli faj”
Ez a könyv elsősorban szórakoztató olvasmány, felmérések, kutatások, impressziók, hiedelmek furcsa kavalkádja, de éppen ezért izgalmas képet ad arról, hogy látják a magyarokat a világban. A rendkívül népszerű első két kiadás után ez a harmadik kiadás, amely átdolgozott munka, a kézirat 2022 nyarán zárult le.
3486 Ft Kosárba rakom
Így látják a magyarokat a világban – 4. kiadás

4935 Ft Kosárba rakom